Szerelem?

Miután elmeséltem anyuéknak hogy mi volt a szomszédban felmentem a szobámba készülődni.

Egyből megtámadtam a szekrényemet és keresni kezdtem egy jó ruhát. Miután találtam elmentem zuhanyozni majd egy kis sminket raktam magamra nem sokat mert anya nem szereti ha sminkelem magam. A hajamat kiengettem majd elmentem felöltözni. Ezt a ruhát vettem fel:

Még néztem magam a tükörben hogy biztos jó leszek-e így halottam hogy csengetnek és apa fogadja a vendégeinket.

Gyorsan vetettem magamra még egy pillantást majd hallotam hogy anya szól.

- Rami! Gyere le megjöttek a vendégeink.

- Megyek!-feleltem és lassan lementem a lépcsőn. Mikor leértem mindenki elámult és persze dicsérték a ruhámat.

- Gyönyörű vagy Rami!- mondta Stormie és melette álló Mark is bólogatott.

- Köszönöm!

- Szép vagy illik hozzád a kék.- mondta Rydel.

- Köszi, te is jól nézel ki. Neked meg a rózsaszín áll jól.- mondtam a talpig rózsaszínben álló lánynak.

Miután mindenki megnézte a ruhámat anya és apa körbevezette a házban Stormiet és Markot, én pedig leültettem a többieket a kanapéra.

Miközben innivalót töltöttem nekik meghallotam ahogy Ross mond valamit Rikernek.

- Haver, ne bámuld már annyira még a végén leesel a kanapéról!- nevetett.

- Mi? Én nem is bámulom.-mondta Riker tagadva. Amúgy már nekem is feltűnt hogy néz, de én is néztem őt. Sötétkék farmerban kék rövidujjú pólóban volt és a haja egy kicsit a szemébe lógott. Nagyon jól nézett ki. Elsem hiszem hogy ezt mondtam, ezt nagyon gyorsan el kell felejtenem úgysem érdeklem.

- Rami! Mikor vettétek ezt a Tv-t?-kérdezte Ratliff gondolataimból kizökkentve.

- Öhm...nem tudom már nagyon régen.De megszerettük.Miért?-kérdeztem

- Semmiért csak kérdeztem.-mondta Ell.

- Hé Rami, miért jötettek el Magyarországról?- kérdezte kiváncsian Ryland.

- Hát, apukám talált egy jó állást megának és nem akartuk hogy szétszakadjon a család azzal hogy jön és megy ezért ideköltöztünk.-feleltem.

- De miért eddig nem dolgozott?-kérdezte meglepve Ross.

- Egy betegség miatt leszázalékolták ahogy anyukámat is.-mondtam és lehajtottam a fejem.

- Jaj, ne sírj nem akartuk hogy sírj.-mondta Ell és odajött hogy megöleljen.

- Nem sírok csak az az időszak nagyon nehéz volt számomra.-feleltem.

- El tudom képzelni.-mondta szomorúan Rydel és ő is megölelt.

Nemsokkal később ott áltunk egymást ölelve.

- Hát itt meg mi történt míg távol voltunk?-kérdezte anya amint éppen lejöttek a lépcsőn.

- Semmi.-feleltük egyszerre.

Leültünk vacsorázni majd még a többiek beszélgettek ránéztem az órámra és gyorsan felszalattam a laptopomért.

Megbeszéltünk a lányokkal egy időpontot hogy akkor videóchatelünk. Kivittem a kertbe és leültem majd azonnal hívást indítottam.

- Sziaaa!- köszönt vidáman Fanni a kamerába.

- Szia, Anna nincs fent.-mondtam.

- Tudom mert itt van nálunk, itt alszik.-mondta Fanni boldogan majd ekkor megjelent Anna is.

- Szia. Milyen a kinti levegő és mi ez a ruha?-kérdezte kiváncsian és meglepetten Anna.

- Szia. Jó és anyáék áthívták a szomszédunkat hogy vacsorázzunk együtt.-mondtam.

- Csodaszép.-mondták egyszerre.

- Köszi.Hol van Zsófi?- kérdeztem aggódva.

- Mióta elmentél az ágy alatt van és szomorkodik de várj szólok neki.-mondta Fanni.

- Várj csak annyit mondj neki hogy " Zsófi figyelj" és akkor én majd megszólalok.

- Oké. Zsófi figyelj csak egy kicsit.

- Mi az?- kérdezte Zsófi szomorúan.

- Mi az kicsim már nem is akarsz velem beszélni?-kérdeztem tőle aranyosan.

Erre vidáman kinézett az ágy alól és egyből a kamera elé futott és lelökte Fannit a székről. Ezen muszáj volt nevetnem.

- Sziaaaaaa! Hogy vagy? Úgy hiányzol!- mondta izgatottan.

- Szia, jól és ti is nektem.

-Hűű, de szép a ruhád.

-Ó, köszönöm.-mondtam majd közben Fanni is felkelt a földről.

- Figyelj kérhetnék valamit?-kérdezte Fanni kicsit félő arcal és ez megiesztett.

- Modjad!

- Hoznál nekem dedikálást a One Directiontól.-mondta kiabálva és izgatottan kutyusszemekkel.

- Hú. Már aszthittem valami komoly baj van. Rendben megpróbálok ha tudok szerzek.-mondtam. Fanni és Anna oda vannak értük

de én nem igazán. Nem baj nekik most mindent.

- Júúj, nekem Austintól.-mondta Zsófi vidáman.

- Zsófi, hányszor mondjam el hogy ő Ross Lynch és nem Austin.- mondta Fanni szigorúan. Ezen elnevettem magam.

- Jól van na.-mondta Zsófi.

- Nekem most mennem kell de majd még beszélünk holnap szeretlek titeket sziasztok!-köszöntem el tőlük.

- Szia, mi is.- felelték.

Leraktuk majd kikapcsoltam a laptopon lehajtottam a tetejét és éreztem hogy egy könycsep gurul le az arcomon.

- Nagyon hiányoznak igaz?-kérdezte mögülem egy hang mire megiettem.

- Jézusom Riker a frászt hoztad rám!-mondtam ilyetten.

- Bocsi csak megnéztem hogy hol vagy és halottam hogy beszélsz velük. Nagyon aranyosnak tűnnek.-mondta kedvesen.

- Igen  azok. A legjobbak.

- Szóval kell egy dedikálás az öcsémtől akit átkereszteltek Austinnak és egy dedikálás a One Directionosoktól.-mondta mosolyogva.

- Igen, mióta álltál te ott? Ja amúgy két dedikálás kell Rosstól is meg a hajasbabáktól is.-mondtam.

- Látom nem nagyon szereted őket.

- Hát nem ők az utolsók a bandáim között. Nem tudom mit esznek rajtuk egyesek.

- Ugyanazt amit te rajtunk. Jóképű pasik, csodás hang...stb.-mondta mire elnevettem magam.

- Ugye tudod hogy a bandátokban van egy lány is.

- Igen. Tudom.- mondta és ő is nevetett. - Van kedved sétálni?- kérdezte.

- Hát.. hadjuk itt a többieket?-kérdeztem.

- Észre sem veszik.

- Akkor miért is ne?!-mondtam majd elindultunk.

Hosszú csen uralkodott majd megkérdeztem.

- Hova is megyünk pontosan?

- Arra a helyre ahol én szoktam lenni amikor magányra vágyom.- mondta Riker.

- Aha, és messze van?-kérdeztem.

- Nincs.- mondta nevetve. Egy öt perc múlva már ott is voltunk Riker említett " kedvenc helyén". Egy kis tavacska volt ott aminek a partján egy nagy fűzfa állt.

- Ez ez ez gyönyörű.-mondtam elámulva.

- Tudom.-mondta elégedetten. Leültünk a fűzfa tövébe majd hírtelen lefolyt egy könycsep az arcomon, persze ezt Riker is észre vette majd megkérdezte.

- Mi a baj? 

- Semmi, csak ez a fűzfa egy otthoni történetre emlékeztet.

- Mégpedig.-kérdezte kiváncsian és láttam az arcán hogy tényleg érdekli.

- Ahol régen laktam volt egy fűzfa és mindig odajártunk játszani. Egyszer egy nap jöttek favágók és ki akarták vágni de mi tiltakoztunk.

Másnap már elmentek így mi győztünk.-mondtam.

- Aha. Mire nem vagytok képesek.-mondta nevetve.

- Ugye?-mondtam és én is nevettem.

Vagy egy órán keresztül ültünk a tónál és beszélgettünk észre se vettük hogy eltelt az idő.